Minden márkának az a legfőbb célja, hogy szerethető marketingeszközt adjon törzsvásárlói kezébe. A 2016-os Lifebook országos sikert aratott a dm vásárlói körében, gyorsan elfogyott az üzletekből, nehéz volt ezt a kedvező fogadtatást túlszárnyalni a 2017-es napló megalkotásánál. A belső tartalom optimalizálása nem volt túl nehéz, hiszen a dm vevőitől rengeteg visszajelzés érkezett.
A borító okozta a legtöbb fejtörést, hiszen a tavalyi cserélhető megoldást kellett egy még szerethetőbb konstrukcióra lecserélni. Az az ötlet született, hogy legyen minden fedőlap egyedi, más és más, ne legyen két egyforma. A sok ezer különböző, megismételhetetlen borítót Mosaic szoftver segítségével hoztuk létre az illusztrátor által rajzolt néhány kiindulási képből. A gyártás ofszet nyomtatással valósult meg.
“A Lifebook tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy személyessé tegyük az ajándékot, úgy gondoljuk, az átütő sikert ennek is köszönhetjük. Minden egyes darab borítója más-más grafikával készült, így egyedi és megismételhetetlen minden napló. Szeretjük olyan ajánlatokkal meglepni a törzsvásárlóinkat, amelyek egyedülállóak, csak a dm-ben elérhetőek, és egyedi színt visznek a hétköznapokba. Ezekkel a különleges ajándékokkal szeretnénk kifejezni a vásárlóknak, hogy valóban fontosak nekünk.”
Kanyó Roland – marketing és PR menedzser
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Kérjük, adja meg a nyomdai paramétereket és küldjük az árajánlatot.
Kérjük, adja meg az alábbi adatokat, és munkaidőben visszahívjuk, hogy közösen megbeszéljük a részleteket!
Kérjük, adja meg az alábbi adatokat, és egy rövid egyeztetés után kreatív nyomdai megoldásokat javasolunk!
Kérjük, adja meg az alábbi adatokat és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hátha mégis tudunk segíteni!